Bemutatkozások:
Néhány tréner, terapeuta bemutatkozása, akikkel együtt működünk, és szívesen ajánlom őket:
-Tömör Erzsébet - MET Terapeuta
-Galó Anita - táncterápia
-Kovács Attila - légzés terápia

Tóth Andrea vagyok, a JPTE-n végeztem, majd kb. tíz éve az „egészség ügye” felé nyíltak számomra kapuk. Ha visszaemlékszem úgy a tizenéves koromra: mindig nagy boldogsággal töltött el, amikor akkori kedves barátnőm a egészségügyi középiskolás tanulmányiról mesélt nem kis lelkesedéssel. Minden érdekelt, amit csak mondott, mesélt a kórházról, a szülészetről. Az érettségi idején az osztályfőnököm is rendesen megdorgált, hogy nem megyek tovább egyetemre. Akkor ez nem igazán érdekelt.
Majd Amerikában töltöttem egy évet, régen készültem rá és szerencsém volt, hogy sokfelé utazhattam. Jött az egyetem, ahol minden tanszékre behallgathattunk az akkor induló új rendszer szerint. Minden kíváncsiságomat kielégítették az előadások, tinédzserkori világlátásomat visszaigazolták a remek tudós tanárok. Andragógus lettem, ami felnőtteket oktató tanári képesítést jelent, megtanultam, tananyagokat írni, abban gondolkodni, hogyan lehet új rendszereket kitalálni az oktatás területén.
Ahogy elvégeztem az egyetemet, megtaláltam életem igazi értelmét. Alternatív orvosi iskolákat jártam végig (mozgás- és masszázsterapeuta, BEMER-terapeuta, dúla szüléskísérő, Erőgyűjtő Módszer – elsősorban szíverő – oktató), és elvégeztem a Kriston Intimtorna trénerképzőt. Intimtornát 10 éve tanítok, ezzel párhuzamosan – szerencsés helyzetemből adódóan – más jellegű mozgásokat is végzek, tai chi-t és keleti táncokat.
Most a Szemmelveis Egyetem szülésznő szakán tanulok, ahol sok szempontból (pl. a szülés területén) összemérhetem az alternatív és a kórházi lehetőségeket. Így összeállt mindaz, amivel életem végéig szeretnék foglalkozni. Mindenekelőtt a mozgás, a mozgás öröme, amelynek minden „állapotunkban” gyógyító hatása van. Foglalkozom kisbabák és felnőttek masszázsával, és gyógyító tevékenységet is folytatok.
Ha az ember rátalál mindarra, amit mindig is szeretett volna csinálni, amelyben megtalálhatja önmagát, akkor az már magában is nagy boldogság. Az, hogy mindezt gyakorolom is, szintén nagy öröm és nagyszerű, hogy remek társakkal működhetek együtt ezen az úton. Rájöttem, hogy saját magunk karbantartása, szeretete mennyire nélkülözhetetlen a munkánkban. Így saját magam is gyakorló életet élek. Mivel a Kriston Intimtorna (KIT) módszert oktatom, én magam is gyakorlója vagyok. Látom az évek során, hogy mit jelent saját magánéletünkben az egészséges életmód, a teljes testi egészség megélése.
A születésről, a szülésről
A képzések során képes voltam olyan minőségekhez kapcsolódni önmagamban, ahol megéreztem, – a saját magam számára feltett kételkedő kérdéseken keresztül –, hogy mit is jelent magában az életben részt venni. Mindannyian benne létezünk, mégis keressük az érzéseket, szeretnénk megérezni, mi is az tulajdonképpen. A szüléskíséréseknél pontosan ezt az állapotot segítjük megtapasztalni a szülő anyának, hogy abban az időben, amikor babáját e világra hozza, annyira odaadott tudjon lenni a szeretet-szerelem energiájának, hogy a lehető leginkább összerendezett, azaz nyugodt és természetes állapotba kerüljön, amely majd egész életén keresztül elkíséri.
Segítjük a várandósság idején a baba-mama kapcsolat kialakulását, elmélyülését, hogy az érkező baba a legnagyobb örömbe érkezzen, a lehető legjobb körülmények közé. A méhizom az, amely tágul-növekszik, mozog, tehát tárolja azt a szerelem-szeretet-kreatív energiát, amelyben mind növekedtünk, a mi közös lakhelyünk volt, hiszen az közös bennünk, hogy születtünk. Az a minőség, amit a méhben megtapasztaltunk bennünk él, és képesek vagyunk éltetni magunkban az emberhez méltó tevékeny, kreatív, teremtő lényt.